Újratöltve

Véget ért a 11. Nyári Dicsőítő Iskola. Ez alatt az egy hét alatt csordultig telt a szívem. Tele vagyok élményekkel, és megtapasztalásokkal, amelyekről tudom, a következő hetekben hónapokban nagyban befolyásolni fogják az életemet. A sok pozitív élmény, az elfogadás és tisztelet, amivel körbe vettek, illetve körbe vettük egymást, nagyon felszabadítóan hatott rám. Sok új barátra találtam, pedig semmi tudatos kapcsolatépítést nem csináltunk, egyszerűen együtt dicsértük az Istent. A szívünk összeért, és az Úr dicsősége betöltött minket.

Most valahogy fáj a világ. Nem bírok TV-t nézni, az autóban ülve nem tetszik a rádióadás... és valami ellenállhatatlan vágyat érzek hogy mindenkinek elmondjam a jó hírt. Menni, és tanítvánnyá tenni az embereket. Csak ennek a hivatásnak akarok élni. Kezdem kapizsgálni miről is szól valójában az élet. Hm. Jézusról. Félelmetes felismerés, de nincs téma, ügy, helyzet, vagy állapot amiből kihagyható lenne. Nincs semmi a bolygón ami nélküle történne. Benne van mindenben, ott van mindenütt, és szerelme a legcsodálatosabb érzés, amit csak emberi szív érezhet. Meggyógyít, és elveszi a félelmet. Kicserél, és megújít. Az elkövetkező napok nagy kihívása az lesz, hogy ezt a csodásan békességes állapotot megőrizzem, sőt, még mélyebbre merüljek benne.

Bármit is teszünk az életben, a legfontosabb hogy Isten imádatára vagyunk teremtve, és csak mint imádók fedezhetjük fel, kik is vagyunk valójában. Ez döbbenetesen nagyszerű!